Huawei P10 Lite teszt: diétás kóla is lehet finom

Huawei P10 Lite okostelefon teszt

Megérkezett a várva várt készülék, amely a sima P10, mondhatni „gazdaságosabb” kiadása. A telefon nem csak egy tesztkészülék, hanem saját használatra érkezett, alapos megfontolás után. A Huawei-nél már alig lehet lekövetni, annyi féle változat került ki a piacra. Gondolok itt a Lite, Plus, és a sima verziókra, a Honor készülékekről meg nem is beszélve.

A külső

A P10 Lite és a P9 Lite 2017 szinte ikrek, csak a RAM, ROM amiben különböznek. A külsőt jól eltalálták a Huawei tervezői. A forma kicsit az iPhone stílusa felé hajlik, de mégsem az. Elől, hátul üveg, melyet fémkeret ölel körbe. Erre egyáltalán nem lehet panaszunk, se kifogásunk. A hátlap feketének látszik, de ha közelről nézzük, akkor derül fény rá, hogy valójában grafit, felül egy fekete sávval párosulva. Az ujjlenyomat olvasó itt kapott helyet, mely gyorsan és precízen teszi a dolgát. Hosszan érintve, különféle funkciókat állíthatunk be, a rugalmasabb kezeléshez. Ilyen a fotó/videó készítése, hívás fogadása, riasztás leállítása, illetve az értesítési panel legördítése. A lista ennyivel ki is merült. Ebből a leghasznosabb, a értesítési panel lenyitása, főleg mikor egykézzel fogjuk a készüléket, mivel az 5,2 colos kijelzőt nehezen érni át.

Huawei P10 Lite teszt - külső forma

Az előlapi üveg mögött, egy 1080x1920-as felbontású, LTPS LCD kijelző lapul meg, melyet, ahogy már írtam, üveg borít be. A színekkel, betekintési szöggel, és a napfényben való láthatósággal semmi probléma nincs. A színhőmérsékletet szoftveresen alapból állthatjuk, ha akarjuk, de jobb az alapértelmezetten hagyni.

Huawei P10 Lite teszt - színhőmérséklet

Hardver

Hardveresen nem a zászlóshajók közé tartozik, de bőven a közelében van. Egy Kirin 658, 8 magos processzor lapul meg benne, mely egy 4x2,1 GHz Cortex-A53 és 4x1,7 GHz Cortex-A53-ból áll, melyhez egy 3 GB RAM, és egy 32 GB ROM társul. A sebességgel nincs gond, akadás és lassulás nélkül teszi a dolgát. AnTuTu tesztet is lefuttattam a guruk kedvéért, melynek pontszáma 60467. A tárhelyért, egy 32 GB-os modul felel, mely microSD kártyával bővíthető, persze ez esetben el kell köszönnünk a második SIM kártyától.

Huawei P10 Lite teszt - képernyő

Huawei P10 Lite teszt - Antutu benchmark

Kamera

A 12 megpixeles érzékelő, meglepően jó képeket készít. A sokféle mód között, pro módban, saját kezűleg állíthatjuk az értékeket, az ISO fényérzékenységet, záridőt, fókuszpontot. Szín, élesség rendben van. Aki ennél jobbat akar, az úgy is rendes fényképezőt használ. Egy telefonhoz képest, meglepően jó fotókat lehet készíteni. De erről beszéljenek a képek (kattints a képekre és a Google fotók megnyílik):

Huawei P10 Lite teszt - fényképezés, kamera

Hang

Ez a rész, ami tetszett is, meg nem is. A telefonálással nincs probléma, legnagyobb zaj mellett is tisztán hallani, igaz picivel lehetne hangosabb is. Zenehallgatásra a hangszórója kielégítő, középkategória szintű. Aránylag jól adja a mély hangokat is, de magasabb hangerőn enyhe torzítás tapasztalható meg. Gyári dobozában lapul egy fülhallgató is, de én a sajátommal, egy Creative EP-610-el teszteltem. Eqaulizer alkalmazást mindenképp ajánlott telepíteni, mert a gyári zenealkalmazásban bekapcsolható hangszínjavítás, sajnos nem ér sokat. Mindemellett a HTC One M7-es készülékkel tisztábban és szebben szól a zene a fülesen keresztül, így az nem mai telefon.

Dual SIM

A P10 lite dual sim képes, ám ez esetben a microSD bővíthetőségről le kell mondanunk. Teljesen megbízhatóan, rugalmasan kezeli mindkettő SIM kártyánkat.
Alapértelmezettnek megadhatjuk, hogy melyik szolgáltatótól akarjuk hívásainkat indítani, de közvetlen hívás előtt is módosítható mindez. Telefonáláskor, mikor létrejön a hívás, sokszor előfordul, hogy 1 másodperces késéssel hallanak csak minket a túloldalon. Remélhetőleg ez csak szoftveres hiba, amit orvosolni fognak.

Összegzés

Összeségében egy jó készülék a P10 Lite, gyengébb hardver, de prémium minőségű külsővel, elég pénztárca barát marad. Akinek fontos a dual sim megoldás, és lényeges, hogy legyen tárhely, akkor mindenképp jobb választás, mint a P9 Lite 2017-es készülék, amihez kicsivel olcsóbban hozzájuthatunk.